BESZÁMOLÓ
Hagyományőrző-népismereti tábor
A napközis tábor a TOP 5.3.1-16-JN1-2017-00002 „Jó szomszédok – közösségfejlesztés a Szolnoki járásban” projekt keretén belül került megrendezésre 2019. július 15-19-e között.
A pályázat egyik lényeges programeleme a népismereti tábor megszervezése, lebonyolítása három éven keresztül, összesen öt alkalommal.
Július harmadik hetében 30 fő vett részt a programsorozaton. Elsősorban a Margaréta néptánccsoport tagjait hívtuk a táborba. Az aprócska Margaréták mellett a hetedikesek és az ifjúsági csoport tagjai is képviseltették magukat.
Első alkalommal volt a tábor helyszíne a Móricz Zsigmond Művelődési Ház. A tábori program ismertetése után megtartottuk a balesetvédelmi oktatást. A tábor alatt napi háromszori étkezést kaptak a gyerekek, mely tízórai, ebéd, uzsonna volt.
Bár ezen a héten nem volt a korábbi napokra jellemző kánikula, figyelmet fordítottunk kellő mennyiségű folyadék biztosítására: tea, üdítő, ásványvíz közül választhattak a gyerekek. Az utazások alkalmával a bőséges úticsomag mellé még dobozos gyümölcslevet és ásványvizet is kaptak a táborozók. Két alkalommal fagylaltozhattunk is.
A programok összeállításánál az ismeretszerzés játékos formájára törekedtünk. Logikai, figyelem- és memóriafejlesztő játékokat játszhattak, labdajátékokkal és „aknamezővel” ismerkedhettek a gyerekek, nagyon érdekes és figyelemfelkeltő szerepük volt a hálózat csapdájában című és a labirintus játékoknak is. A hét folyamán Kökényes-tanya két lóerős lovaskocsiján-pusztabuszán- az alsószászbereki farmra látogattunk. Illetve több alkalommal tartottunk kézműves foglalkozásokat.
Bár sok tekintetben rendhagyó volt a tábor, mégis úgy érzem a kitűzött célokat, a tervezett programokat eredményesen megvalósítottuk.
Szomszédünnep
Zagyvarékas, 2019. augusztus 31.
Zagyvarékas Község Önkormányzata a TOP-5.3.1-16-JN1-2017-00002 „Jó szomszédok – közösségfejlesztés a szolnoki járásban” megnevezésű pályázat keretében szervezte meg első szomszédünnepét 2019. augusztus 31-én.
A rendezvényre kis térségünk szomszédos településeiről hívtunk meg fellépőket, Újszászról és Szászberekről. A vendégek mellett a mi tánc csoportjainkat is láthattuk a színpadon. A műsorban szerepeltek kisebbek, nagyobbak, szépkorúak, lehetett néptáncot, moderntáncot, mazsorettet, énekes és zenés produkciókat egyaránt látni.
A műsorral párhuzamosan folyt egy főzőverseny, amelyen nem csak helyi, hanem a szomszédos településekről idelátogató csapatok is részt vettek. A jelentkező csapatok sertés körmöt kaptak, amely a verseny alapját szolgálta. Minden csapatnak körömpörköltet, vagy esetleg egy a körmöt tartalmazó, egyéb ételt kellett készíteni. A versenyre 18 csapat jelentkezett és 16 jelent meg. A csapatok közül mindösszesen kettő készítette az alapételt, azaz a körömpörköltet. További 5 csapat három féle ételt is készített, még 9 csapat kétféle ételt tálalt a zsűri elé. Így a zsűrinek 35 ételt kellet végig gondolni és minősíteni a kiírás alapján. A sütemény készítő versenyre 11 csapat 13 féle süteményt adott le bírálatra.
Természetesen a gasztronómiai totó sem maradhatott el, amelyet a csapatokon kívül a közönségnek és a szervezőknek is kiosztottunk.
Népismereti tábor
2019.07.15 – 07.19
Népismereti tábor
2020.07.27-07.31
Generációk közötti tudásátadás
2021.12.20
Generációk közötti tudásátadás
2022.03.31
Generációk közötti tudásátadás
2022.04.08
Generációk közötti tudásátadás
2022.05.01
Generációk közötti tudásátadás
2022.05.20
Kerekasztal beszélgetések
2022.06.10
Kerekasztal beszélgetések
2022.06.29
Kerekasztal beszélgetések
2022.07.19
Kiállítás
2022.08.08
Népismereti tábor
2021.07.19-07.23
Népismereti tábor
2021.08.09-.08.13
Szomszédünnep
2021.07.17
Szomszédünnep
2021.09.04